JEAN-CHRISTOPHE FRISCH (FR) – szakmai előadás

JEAN-CHRISTOPHE FRISCH (FR) – szakmai előadás

A XVIII-21 Le Baroque Nomade megalapítása óta Jean-Christophe Frisch beutazta a világot, az európai barokk zene és a különböző népek zenéje közötti kapcsolatoknak szentelve munkáját. Alapossága és precizitása talán biológiai tanulmányaival függ össze. Pályafutása kezdetétől kiemelkedő képességű fuvolistaként tartják számon; Vivaldi összes fuvolaszonátáját tartalmazó felvétele (Universal lemezkiadó) referenciaértékű. A XVIII-21 megalapítására a barokk zenéhez való innovatív hozzáállása késztette; egy olyan együttest szeretett volna, amelyben lehetősége van zenei gondolatainak megvalósítására. Ettől fogva csak a művészeti vezetésnek élt, s közben úttörőjévé vált a barokk repertoár újraolvasásának, mellyel mintegy negyven évvel korábban ismerkedett meg. Karmesterként és művészeti vezetőként eddig 40 országban lépett fel, olyan neves koncerthelyszíneken és fesztiválokon, mint a párizsi Cité de la Musique, a Kölni Filharmónia, a Bergen Fesztivál, a londoni Southbank Centre Festival, jeruzsálemi, utrechti és granadai fesztiválok, a római és a damaszkuszi opera és a velencei La Fenice. A muzsikusai által csak a „barokk zene Indiana Jonesa”-ként emlegetett karmester több mint húsz felvételét nagy elismeréssel fogadta a nemzetközi sajtó (Sunday Times: „a 2003-as év egyik legjobb CDje”; Gramophone: „az év egyik legkiemelkedőbb kiadványa”; Early Music Review: „káprázatos felvételek”), koncertjeit és műsorait pedig számos cikk rendkívüli előadásokként méltatja.

RomaniaEnglishHungary