La Rossignol (IT)

Az 1987-ben az olaszországi Cremonában alapított La Rossignol egy művészekből és kutatókból álló alkotói társaság melynek célja a régi táncok és zenék népszerűsítése.  A társaság, mely repertoárját a korabeli forrásanyagok tanulmányozása alapján állította össze, beleértve a történelmi és ikonográfiai kutatásokat is, nagyon intenzív előadói gyakorlattal bír. Olaszországon túl bejárták szinte egész Európát, ezenkívül előadásaik helyszínei között szerepelt már Algéria, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brazília, Egyiptom, India, Izrael, Japán, Kazahsztán, Kenya, Kína, Kolumbia, Libanon, Marokkó, Mexikó, Oroszország, Pakisztán, Paraguay, Szaúd-Arábia, Szíria, Tajvan, valamint Tunézia is. Neves koncerthelyszínek mellett felléptek a velencei karneválon és a 2004-es athéni olimpián is. Együttműködtek számos jelentős rádió- és televíziótársasággal, tanácsadókként és művészeti vezetőkként, kurzusokon, több esetben szereztek zenét színházi darabokhoz és középkori táncelőadásokhoz.

Tagok:

Simona Pasquali – tánc

Erika Gansi – tánc

Emanuele Tira – tánc

Roberto Quintarelli – kontraalt, tánc

Erica Scherl – fidula

Gianpaolo Capuzzo – furulyák

Lucio Testi – görbekürt, bombard, szélsapkás schalmeiek

Francesco Zuvadelli – pozitív orgona, tekerőlant

Domenico Baronio – lant, reneszánsz gitár

 

A La Rossignol előadását július 16-án, vasárnap 19 órától láthatják a Mikó-várban.

 

Balli suavi et amorosi

Zene és tánc az olasz reneszánsz ünnepségeken

Tielman Susato (1510 k.–1570 k.): La Moresca (Danserye, Antwerpen, 1551)

Domenico da Piacenza (1400 k.–1476 k.): Bassadanza Reale

(De arte saltandi et choreas ducendi, 1425 k.)

Guglielmo Ebreo da Pesaro (1420 k.–1484 k.): Voltate in ça Rosina (De pratica seu arte tripudii, 1463)

Guglielmo Ebreo da Pesaro (1420 k.–1484 k.): Marchesana (De pratica seu arte tripudii, 1463)

Bassadanza Lauro – Lorenzo de’ Medici, il Magnifico (1449–1492) tánca

(Domenico Baronio feldolgozása)

Bölcs Alfonz – Alfonso X el Sabio (1221–1284): Saltarello

(Real Biblioteca del Monasterio de El Escorial, 13. század)

Jacopo Fogliano (1468–1548): L’amor dona ch’io te porto (Cancionero de Palacio, 16. század eleje)

Giovanni Ambrosio (1420–1484): Petite riense (Trattato dell’arte del ballo, 15. század)

Domenico da Piacenza (1400 k.–1476 k.): Rostiboli gioioso

(De arte saltandi et choreas ducendi, 1425 k.)

Guglielmo Ebreo da Pesaro (1420 k.–1484 k.): Anello (De pratica seu arte tripudii, 1463)

Fortunosa – Bassadanza di Domenico da Piacenza (1400 k.–1476 k., Domenico Baronio feldolgozása)

Pierre Attaingnant (1494 k.–1552 k.): Tourdion (Neuf basses dances, 1530)

Ballo di Mantova

(Il Fondo Cappella Santa Barbara, Biblioteca del Conservatorio di Milano, 16. század)

Livio Lupi da Caravaggio (17. század): Aria di Fiorenza

(Libro di gagliarda, tordiglione, passa e mezzo, canari e passeggi, Palermo, 1607)

Georgio Mainerio (1535 k.–1582): Ballo Furlano – Ungarescha (Il primo libro de balli, Velence, 1578)

Thoinot Arbeau (1519–1595): Belle qui tien ma vie (Orchésographie, Langres, 1588)

Diego Ortiz (1510 k.–1570 k.): Due recercadas (Tratado de glosas, Róma, 1553)

Vincenzo Calestani (1589–1617 k.): Damigella tutta bella            (Madrigali et arie, Velence, 1617)

Fabritio Caroso (1530 k.–1620 k.): Spagnoletta – Ardente sole – Chiara Stella

(Il ballarino, Velence, 1581)

Salamone Rossi (1570 k.–1630 k.): Sinfonia (Il primo libro delle sinfonie et gagliarde, Velence, 1607)

Cesare Negri (1535k.–1605 k.): Alta mendoza (Le gratie d’amore, Milánó, 1602)

Cesare Negri (1535k.–1605 k.): Alemanna d’amore (Le gratie d’amore, Milánó, 1602)

Foriano Pico (16. század vége): La Tarantela

(Nuova scelta di sonate per la chitarra spagnola, Nápoly, 1608)

Il mattaccino (Orchésographie, Langres, 1588)

 

Az olasz reneszánszként ismert művészeti irányzat egy hihetetlenül nagy fejlődésű időszakot foglal magába, melynek során remekművek követik soron egymást csodálatos crescendóban. A pompa a kecsességgel társul: az egyre kifinomultabb életre való törekedés precíz viselkedési normák bevezetésére ösztönzi a nemesi udvarokat. A zene, a tánc és a hangszerek valódi értékkel bíró szimbólumokká válnak: már nem csupán a szórakoz(tat)ás formái, hanem egy olyan környezet jellemzői, melyben a társadalmi konvenciók egyre összetettebbé válnak. A nagy táncmesterek közül kiemelkedik Domenico da Piacenza, Guglielmo Ebreo da Pesaro, a sermonetai Fabritio Caroso és a milánói Cesare Negri művészete. Nekik köszönhetően a reneszánsz táncok túllépnek az egyszerű szórakozás és udvariasság szintjén és egy valódi zenei és táncművészeti ágazat sajátosságait mutatják: rafináltság, elegancia, precíz írott formákba való kódoltság. A Balli suavi et amorosi című előadás során 15. és 16. századi korhű kosztümöket viselő táncosokat láthatunk, és a korra jellemző régi hangszerekkel ismerkedhetünk meg. Az előadás során a reneszánsz táncokra jellemző társadalmi és párkapcsolati vonatkozásokra esik a hangsúly, egy jellegzetes korabeli olasz ünnepséget mutatva be, amelyen a nemesség zenél, énekel és táncol.

Fotó: La Rossignol

RomaniaEnglishHungary