CANLAR (HU)

CANLAR (HU)

CANLAR (Magyarország)
Ama holdarcú eljött…
Keringő dervis szertartási zene bejátí makámban

Július 12., kedd, Mikó-vár, északnyugati bástyaterem, 21 óra

Neyzen Emin Dede (1883–1945): Bayati peşrev

Köçek Mustafa Dede Efendi (?–1684): Bayâtî Âyîn-i Şerîf

Jablonkay Judit – nej

Kasza Roland – dobok

Sudár Balázs – lafta

A mevlevi szertartás (ájin) zenei szempontból az oszmán zeneművészet legnagyobb lélegzetű és legösszetettebb, egyúttal leghosszabb formája. Bevezetésképpen, a szertartásra való ráhangolódás kedvéért először egy hosszú és többnyire lassú darab, egy pesrev – a neve is annyit tesz: elöl járó – hangzik el. Ezután következik a forgás zenéje, négy tételre tagolva (szelám, ‛üdvözlés’). Az utolsót azután egy gyorsabb ütemű szemáí, záró tétel követi, a szertartást pedig hangszeres improvizációk zárják. Az ájin rendje szigorúan felépített, a lassú kezdettől az eksztázisig fokozódik, melyet a záró improvizációk nyugtatnak el. A szertartás szövegét tekintve is fontos, többnyire az alapító, Mevláná verseiből épül fel, és a megvilágosodásra, az Istennel való egyesülésre utaló részleteket tartalmaz. Az oszmán zenetörténet során alig néhány tucat ilyen szertartási zene keletkezett; Köcsek Musztafa Dede bejátí makámban – „hangnemben” – írott műve az egyik legkorábbi ismert példa ezek közül, s nem lehetetlen, hogy a pécsi mevlevi kolostorban is felhangzott a hódoltság korában.

1997-ben saját örömükre kezdtek zenélni, együttessé 1998 őszén alakultak. A Canlar név jelentése: ’emberek, lelkek’ – ezzel kívántak utalni arra, hogy a török klasszikus zenének és énekmondásnak elsősorban a meditatív vonatkozásai fontosak számukra.

Repertoárjuk egy része saját kutatásaikból, 16–17. századi kéziratokból származik, másik felét pedig a ma is élő hagyományokból merítették. Fontos számukra a török énekköltészet magyar nyelvű megszólaltatása is. Zenéjükhöz hagyományos török és közel-keleti hangszereket – ütősöket, fúvósokat és pengetősöket – használnak. Ahogy egy mai mester, kedves barátjuk oly találóan megfogalmazta: a dob mély dübörgése a Föld, amely mindannyiunkat a hátán hordoz. A pengetős hangszer ritmusa és dallama az embert idézi, aki a Föld hátán jár. A fuvola éteri hangja pedig a lélek, amely a Föld felett lebeg, és az egész művet megkoronázza.

Fotó:Ádám Gyula

RomaniaEnglishHungary